Az Európai Történelem Háza 2017-ben nyílt meg Brüsszelben. Európa történelmével kapcsolatban transznacionális megközelítést alkalmaz, és narratívájában az első világháború olyan konfliktusként jelenik meg, amely később megváltoztatta az európai történelmet, és amely – jóllehet különböző nézőpontokból szemlélve – az európai emlékezet alapvető részét képezi. Az Európai Történelem Házának célja, hogy ezt a mélyreható és tartós hatást olyan muzeológiai megközelítés alkalmazásával közvetítse, amely túlmutat egy nemzeti vagy hadtörténeti múzeum hagyományos korlátain, és különös hangsúlyt fektet arra, hogy ez a konfliktus milyen hatással volt az átlagos európaiak életére.
Az Európai Történelem Háza állandó kiállítása időrendi-tematikus megközelítést követ. Ennek keretében a fő narratíva a 18. század végén kezdődik, majd a 19. század főbb eseményeit, a 20. század első felének nagy kataklizmáit, valamint Európa háború utáni újjáépítését, politikai megosztottságát és újraegyesítését tárgyalja. Eljut egészen a globalizáció koráig és a nagyobb európai integrációig, valamint az olyan modernkori eseményekig, mint a brexit.
Borítókép © Guillaume Baviere 2015